Hosszú idő után újra megjelent franciául a Nero, a véres költő

 

 

   A Néron, le poète sanglant címet viselő kötet a párizsi Non Lieu kiadónál látott napvilágot, s a regényen kívül olvashatók benne a Latin arcélek novellái, valamint a Marcus Aurelius című költemény, illetve Thomas Mann híres előszava. A fordító – Thierry Loisel – a Kosztolányi kritikai kiadáson dolgozó kutatócsoport tagjaival is konzultált, úgymint a regényt sajtó alá rendező Takács Lászlóval, valamint többek között az életmű francia vonatkozásaival foglalkozó Józan Ildikóval. Honlapunkon ezúttal az első két fejezet – Rekkenő meleg (Chaleur torride) és A csoda (Le miracle) – francia változatát közöljük. A közreműködésért köszönetet mondunk a fordítónak és munkatársának.

 

 

 

 

 

   Végezetül Szegedy-Maszák Mihálynak a Nero, a véres költő fordítástörténetéről írt sorait idézzük:

 

   „Kosztolányi első hosszabb regényét, A véres költőt 1921-ben közölte a Nyugat, s még ugyanebben az évben könyvalakban is megjelent. Miért lett az 1929-ben forgalomba került második kiadásnak Nero, a véres költő a címe? Talán Thomas Mann levele s az amerikai kiadás ébreszthette rá Kosztolányit arra, hogy könyve inkább fölkeltheti a tájékozatlan olvasók figyelmét, ha címében szerepel a történelemből ismert név. Mann leveléből az sejthető, hogy Stefan J. Klein fordítását már megjelenése előtt olvasta. A »Kaiser- und Künstlerroman«-t »Nero«-ként említi (Mann, Thomas: Ein ungarischer Roman, in Reden und Aufsätze. Frankfurt am Main: Fischer, 1990, 2:637), noha az Der blutige Dichter címmel jelent meg (Kosztolányi, Dezső: Der blutige Dichter: Roman. Aus dem Ungarischen von Stefan J. Klein. Konstanz: Möhrle, 1924). Az amerikai változat az első német kiadáshoz képest három évvel később került forgalomba (Kostolanyi, Desider: The Bloody Poet: A Novel About Nero. Trans. Clifton P. Fadiman with a Prefatory Letter by Thomas Mann. New York, NY: Macy–Masius, 1927). Fordítója, a Columbia Egyetemen végzett Clifton P. Fadiman (1904–1999), akkoriban a Simon and Schuster nevű ismert New York-i kiadó alkalmazottja volt, s kritikusként komoly hírnévre tett szert. Kifinomult ízlésére vall, hogy utóbb Henry James történeteiből készített válogatást, saját bevezetésével (James, Henry: The Short Stories. Selected and ed., with an Introduction by Clifton P. Fadiman. New York, NY: Random House, 1945).

 

   Kosztolányi regényének általa készített változata The Bloody Poet, a Novel about Nero fölirattal s Thomas Mann »bevezető levelével« jelent meg, minden bizonnyal a német fordítás alapján. Egy évvel később a londoni Gollancz cég már a Nero cím mellett döntött. Ugyancsak 1928-ban került az olvasók elé az utrechti kiadás Nero’s Tragische Dood címmel. Az említett német fordítás nemcsak a Baden-Badenben működött Merlin cég 1929-es kiadásában, de a második világháború után is sokáig megőrizte a háromszavas címet, csak 1979-ben döntött úgy a Verlag der Nation berlini cég, hogy a régi fordítást kissé magyarázkodó címmel (Nero: Historischer Roman aus der römischen Kaiserzeit) jelentesse meg.

 

   Minden bizonnyal a témaválasztás okolható azért, hogy Kosztolányi regényei közül sokáig ez a mű keltette a legnagyobb nemzetközi visszhangot. Az amerikai kiadással egy időben Leningrádban is közreadták (Zágonyi Ervin: Kosztolányi szlávság-élménye, Studia Russica, 1982, 5:339). Az egy évvel későbbi, poznani lengyel és az 1931-ben megjelent zágrábi változat a rövidebb, az 1933-ban a milánói Genio cég által a fiumei születésű költő és prózaíró Antonio Widmar (1899–1980) átköltésében közreadott olasz vagy az 1942-ben Prágában s az 1944-ben Párizsban, illetve Jyväskyläben megjelent változat a hosszabb címet szerepeltette. A második világháború óta a legtöbb fordítás ez utóbbi megoldást választotta. Kivétel a George Szirtes készítette változat, mellyel a Corvina kiadó 1990-ben ismertette meg az olvasókat. Ennek címét – Darker Muses, The Poet Nero – nehéz volna nem önkényesnek minősíteni. Úgy előlegezi meg a regény üzenetét, hogy közben le is szűkíti, s ezáltal meg is hamisítja azt.

 

   A nemzetközi visszhangot bizonyítja, hogy amikor R. V. Cripps ötfelvonásos színművet írt a római császár utolsó szerelméről, Kosztolányi regényének német változatát is fölhasználta (Kosztolányi Dezső: Színházi esték. A kötet anyagát összegyűjtötte, a szöveget gondozta, és a jegyzeteket írta Réz Pál. Budapest: Szépirodalmi, 1978, 2:240). Lion Feuchtwanger Hitlert kipellengérező regénye, a Der falsche Nero (1936) elég sokat kölcsönzött a magyar szerző művéből (Kepes, Sophie: Néron, le poète sanglant et Absolve Domine – Enquête sur l’histoire de deux traductions, in Regards sur Kosztolányi. Textes réunis et publiés par Bertrand Boiron. Paris – Budapest: A.D.E.F.O. – Akadémiai, 1988, 110), Danilo Kiš pedig 1989-ben azt nyilatkozta, hogy »Kosztolányi Flaubert-rel állítható párhuzamba, három regénye – nevezetesen a Nero, a Pacsirta és az Édes Anna – csúcsa az európai irodalomnak« (Babić, Sava: Kosztolányi Dezső és Danilo Kiš, ford. Sinkovits Péter, in Hózsa Éva – Arany Zsuzsanna – Kiss Gusztáv (szerk.) Az emlékezés elevensége: Kosztolányi Dezső Napok a szülőföldön. Szabadka: Városi Könyvtár, 2007, 167).”*

 

 

* Szegedy-Maszák Mihály: Kosztolányi művei idegen nyelven, Prae, 2010/ápr., 5–12.