Bogoly József Ágoston irodalomtörténész előadása Szegeden: "A kérdésre Kosztolányi Dezső válaszol"

   2012. október 12-én, az MTA SZAB-Székházban Bogoly József Ágoston tartott előadást, a Szegedi Közéleti Kávéház rendezvénysorozatának keretében. Ahogyan a meghívó sorait olvashattuk: „Kosztolányi három létértelmező verse a párbeszéd-elvű kérdésfeltevések távlatába kerül. A költővel készült egyik interjú (1926) értelmezése az alkotómunkára és a kultúrára vonatkozó felismerést világítja meg.”

   Az előadás első részében Somlyó Zoltán Kosztolányival készült interjúját ismerhette meg a hallgatóság. A Kosztolányi Dezső házatájáról című írás a Bácsmegyei Naplóban látott napvilágot, 1926-ban. Ezt követően A kiolvashatatlan vers és A vad kovács című művek értelmezése következett. Az est további részében sor került a Hajnali párbeszéd önmagammal című tárca és a Hajnali részegség című vers összevetésére is. Érdekes párhuzamba állításnak ígérkezett a Beszélő boldogság és a Ha negyvenéves… címet viselő írások egymás mellé rendelése is, „a csönd kommunikációja” tematikai keretében. A Hogyan születik a vers és a regény? értekező szöveg a szerep és az igazság kérdéskörével kapcsolatban merült föl, míg az Ének a semmiről az „Én és Te” kontextusában. Az izgalmas előadás végén az Őszi reggeli és az Esti Kornél éneke által generált újabb kérdésfölvetésekkel is megismerkedhetett a közönség.

   Végezetül hadd álljon itt Bogoly József Ágoston Űrutazásaim Kosztolányi Dezsővel című verse, mely bizonyítja, hogy nem pusztán értelmezőként, hanem legalább annyira alkotóként is közeledik Kosztolányi alakjához:

Bogoly József Ágoston: Űrutazásaim Kosztolányi Dezsővel

Felnőttél, de szívesen lennél még gyerek. Jössz most
játszani? Tar bodzán bíborvörös vadszőlő fut. Apad a
fényesség az ablak reteszén. Mi változik? A függönyön
kis rés hasad. Mögé nézel. Friss indák, halott falevelek.
Veni, lumen cordium, a mulandó árnyalatokra szakad!

Vén fatörzs, széttört kagylók. Űrszemét csöndasztalon.
A kör közepe kiégett. Ismerethatáron árnyfolt. Meteorkő
hajnalt, kifakult naplementét űz. Párolog a táj. Arcodon
suhogna madárraj, cinketoll, tűzbokor, kétkérgű életfa?
Régi szabály, súlyos seb, kócos, párhuzamos világban.

Illékony csóvák ívelnek fényéveken. Napvitorlán az oltár,
a kert, a hullámzó síktükör, a romba dőlt rozsdás írógép.
Árkádia vonalkódos mezejére már leszállni is felesleges?
Olajfa angyala a Tejútnál vár, dél ikercsillagát dér hűti át.
Ott ólmos mohaív tolna időt. Bor immár nem hevít ideát.

Kinn aranyzsurló. Benn gitár. Utókorban újraértelmezett
Kosztolányi. Szabadesésben ír. Történetében bozontos
nőalak kóborol némán. Ruháján veres foltok. Elvérezni
a végidő dárdahegyén? Lomok a Holdon. Üres bolygón
körvonalakat bontó rezgőfény? Itt van veled, sejted már.

Feje ajtónyílásban, üvegopál szemével sokáig hunyorít.
Vad űrvihart szaggat széjjel. Magához von és összezúz.
Villám szökési sebességgel dobál, a hipertérbe átugrál.
Eseményhorizonthoz béklyóz a közönséges villamosút,
a síntörő hangvilla rezgése, Boltzmann entrópia-képlete.

Irányfüggetlen, sűrített hőcsere. A színes tintával rajzolt
ellipszisre ráhajolni, a gravitációrabló planéta visszatérő
kalandját túlélni? Játékos azért is, káoszeső, porgalaxis.
Változás nélküli időben áll. Esti, megvetemedett járdán.
Legenda volt, magába visszaérkező pont, a lassú órán.

   Az előadás témavázlata (letölthető PDF fájl)

   Az előadásról készült videofelvétel erre a linkre kattintva nézhető meg.

   Az eladáson vetített felvételek:

      A 31-es felvétel (Róma, a Palazzo Falconieri tetején. Via Giulia 1.) Somos Róbert alkotása.