Hózsa Éva: Palicsok

 

Palicsok. A referencia hatalma?[1]

 
Palicsfürdő a Csáth-naplók térképének kiemelkedő, az átmeneteket, a népünnepélyek lehetőségét felkínáló helye. A Bácsmegyei Napló első világháborús híranyagában, tudósításaiban azonban a Palics-hiány, a zeneeltűnés egyre szembetűnőbb, majd a békére való készülődés újra feltámasztja a dáridót, a tetszhalott zenét, meghozza a fürdőváros világfürdői pozíciójának távoli álmait. A Palicsfürdőtől való távolodás/távolságtartás nézőpontja azonban növeli is annak kiterjedését, erősíti a „perspektivikus tér” pozícióját.
 
A Bácsmegyei Napló háborús számai a Palics-hiány nézőpontjából jelentősek, ugyanis 1913-tól 1918-ig a tudósítók szemérmesebben, a megváltozott kontrollfunkciók működésbe léptetésével említik a fürdőzés lehetőségét. Nem illendő a nagyvilági konfliktushelyzetben fürdőzést és szórakozást emlegetni. 1916. március 30-án egy saját tudósítónak tulajdonított ironikus szöveg – az áprilisi tréfának beillő békehírek említése folytán – Palicsra invitálja a fürdőzni vágyókat. A háború alatt ugyanis nem érdemes külföldre látogatni. „Jőjjenek Palicsra, ha sok pénzük van – olvasható a tudósításban –, ott az olcsó fürdői szórakozásokat is méregdrágán kell megfizetni. Eddig is sok panasz volt az ellen, hogy a palicsi nyaralás más fürdőkhöz arányítva rettenetes drága. Palics-fürdő lassu fejlődését és fellendülését is a drágasággal hozták kapcsolatba.”[2] Az árdrágítás, a „fürdői luxus” kiemelése a világháborús időszak legfontosabb palicsi híre. A drágulás a szállodai szobákra, a hideg és meleg fürdőre, más hírekben a villamosra is vonatkozik,[3] a Kiss Ábel-féle szobák viszont megmaradnak a szegényeknek. A legfontosabb hiány a zene hiánya, a tudósítás is ezt nyomatékosítja utolsó mondatában: „Valószínűleg az idén sem lesz zene Palicson.”[4]
 
1917 decemberében a Mit épít Szabadka a háboru után című tudósításban a palicsi első teendők tervfragmentumai is felvillannak, a szöveg a „szezononkint szaporodó panaszok”-kal érvel.[5] Hogy mit építenek majd a háború után? Szabadkán az egészségügy fejlesztése, a vízvezeték, a szálloda, a színház, a polgári fiúiskola, egy kultúrpalota létesítése, Palicson pedig a hideg és meleg fürdő fejlesztése, még egy szálloda felépítése és az egészségügyi szempontok előtérbe helyezése a cél. A mai, kétkedő befogadó nem a célra, hanem a békére való megható készülődés látásmódjára koncentrál. A szubjektum szeretné megkötni saját békéjét, miközben folyik a tüdővészakció, cipő- és zsírhiánnyal, sokrétű drágulással küszködik a város. 1917. december 18-án például Kosztolányi Dezső Petőfi Társaságba való bekerülése a nap eseménye, ezzel dicsekedhet a lokálpatrióta nézőpontot és beszédmódot felvállaló tudósítás. Kosztolányi külvilági hírneve ellensúlyozza a szabadkai helyzetet, ahol akadnak olyan „mithológiai lények, akik mindenkit az asztal alá tudnak inni.”[6]
 
1918-ban ismét megszólal, majd egyre harsányabb a zene Palicson, és egy „grandiózus” hangverseny előkészületei a „világfürdői” metamorfózis, a centrummá alakulás kecsegtető távlatát is előrevetítik. A bácskai honvédezredek pünkösdkor palicsi katona-napot tartanak a hatosoknak, jótékony alapra gyűjtenek. A palicsi népünnepély dekorativitásra és kitérésekre törekszik, különböző diszciplínákat, sztereotíp viselkedésmódokat fog egybe: vízi és szárazföldi ünnepélyt, vízi játékot, csatákat, katonai gyakorlatokat, sportversenyeket, kabarét, tűzijátékot, hangversenyt, sorshúzást stb.[7] Roland Barthes mondja a tivornyáról: „olyan perspektivikus tér, melynek nézőpontja a beszéd materiális hordozója, távlatpontjai a kódok, referense – a tivornya – pedig keretbe foglalt kép.”[8] Ez a népünnepély mégis más, mint a békebeli, mint azok, amelyekre a Csáth-naplójegyzetek utalnak, mert katona-napi keret övezi, a zenés ünnepélybe tehát beszüremlik a csataimitáció vagy más esetben éppen a hallgatásra intés kényszere. Az elhallgattatásra ugyancsak akad példa a sajtó anyagában, a palicsi nádas épület fürdővendégeinek ismerkedési vacsoráján például 1918 júliusában a „dikciókat” éppen a háborús idők miatt mellőzik.[9]
 
A villamos kisiklása a palicsi végállomás kanyarulatánál szintén fontos hír, ám az igazi csoda, a világfürdői pozíció áhítata a budapesti Opera tagjainak 1918. július 14-ei vigadói vendégszereplésével, meghívásával függ össze. A hirdetés a „grandiózus” jelzővel illeti a várható előadást, amelynek szereplői: ifj. Ábrányi Emil, Moshammer Román, Székelyhidy Ferenc és Breuer Marianna, védnöke pedig Takács honvédezredes.[10] A tudósítások kritikátlanul emelik ki a vendégszereplés jelentőségét, mert a zene a háborús válságszituációban terápiára és a fürdőváros rehabilitására ad esélyt.
 
Csáth Géza korabeli zeneszemlélete szintén következetesen a közönség igényére, a lelki rezdülésekre irányult, még akkor is, ha kritikát írt. Csáth látószögéből így közelíthető meg a zene huszadik századi privilegizált pozíciója: „Ha történelmi szempontokból vizsgáljuk azt a nagy szociális érdeklődést, amely napjainkban a muzsika iránt mindenütt megnyilatkozik, lehetetlen arra nem gondolni, hogy a zene csak most ért el reneszánszához. […] Mert uralkodni fog a munkában kifáradt emberi kedélyeken. Izgatója lesz a mi kiélt szívünknek és elfáradt idegzetünknek, amelyet a többi művészetek már nemigen tudnak meglepni, és mélyen érdekelni. […] Ő az ifjú királyfi a művészetek között, aki eljő, hogy a XX. századtól kezdve átvegye az uralkodói jogait.” (Jegyzetek a zeneművészet fejlődéstanához).[11] Verebes Ernő Világzene című novellája – a huszonegyedik század nézőpontjából – más távlatokat nyit a zene térbeli terjedésének. Itt a vajdasági kisvárosi kocsmából nem lesz világkocsma, ám a zene magánmitológiai értelmezése, a „mindent ki szabad mondani” mozarti effektusa világnagy zenekari látomást és a művészetek komplexitását sugalló szöveget eredményez.
 


[1] Vö. Ricoeur, Paul: „Az élő metafora. A referencia posztulátumai. Vádirat a referencia ellen.” Fordította Jeney Éva, fordítását átdolgozta: Földes Györgyi. Budapest: Osiris Kiadó, 2006, 319–336.
[2] [Saját tudósító:] „Megdrágult a palicsi fürdőzés.” Bácsmegyei Napló XIV. évf. 77. sz., 1916. márc. 30., 2.
[3] „A szabadkai villamos az árdrágítás ellen.” Bácsmegyei Napló XVI. évf. 202. sz., 1918. szept. 5., 3.
[4] i. m. 2.
[5] [Saját tudósító:] „Mit épít Szabadka a háboru után.” Bácsmegyei Napló XV. évf. 280. sz., 1917. dec. 6., 2.
[6] „Kosztolányi Dezső a Petőfi-társaságban”. [A nap eseményei rovatban]. Bácsmegyei Napló XV. évf. 290. sz., 1917. dec. 18., 3.
[7] [Saját tudósító:] „A hatosok és a harmincasok.” Bácsmegyei Napló XVI. évf. 108. sz., 1918. máj. 8., 2.
[8] Roland Barthes: S/Z. Budapest: Osiris Kiadó, 1997, 199.
[9] Bácsmegyei Napló XVI. évf. 151. sz., 1918. júl. 6., 3.
[10] i. m. 3.
[11] Csáth Géza: A muzsika mesekertje. Összegyűjtött írások a zenéről. Szerkesztette és sajtó alá rendezte Szajbély Mihály. Budapest: Magvető Kiadó, 2000, 85.